A szerb nép és Szerbia meg Jugoszlávia jövője szempontjából a legjelentősebb stratégiai probléma Kosovo-Metohija kérdése, amily kívülről és belülről is nyom bennünket... Még egy történelmi útkereszteződésnél állunk, ahonnan két irányba indulhatunk a jövő felé: az egyik út a Szerbia területi integritásán való inszisztálás, amely nem hagy lehetőséget az újabb szecesszióra; a másik út az albánok azon törekvésének elfogadása, hogy Szerbia területe egy részének elszakításával független államot teremtsenek.

Aggodalomba ejtett, amikor láttam, hogy azon államoknak a politikusai, amelyek uralkodó körei általuk ismert okokból a közel- és a távoli jövőben sem ténykedtek a szerb nemzet barátaiként, nagyon határozottan inszisztálnak azon, hogy a kosovói albánok nem is gondolhatnak arra, hogy független állammá válnak. Nagyon komolyan el kell gondolkodni azon, hogy ezt miért teszik. Vajon most ismét visszatérnek a határok sérthetetlenségének elvéhez, miután megengedték, sőt egyesek elő is segítették, hogy szétessen egy nagy és erős állam, és két látszatra stabil és haladó kis állam? Vagy esetleg hirtelenében megértették a szerbek történelmi és érzelmi indítékait, amelyek folytán meg akarják tartani Kosovót, vagy pedig a megértés és a jövő anticipálásának más fajtáiról van szó?

Rendkívül világos, hogy ha e térség egységes marad, nagyon gyorsan, néhány évtized alatt országunk etnikai szerkezete teljesen megváltozik... Saját demográfiai recessziónk közepette a másik oldalon demográfiai áradattal találkozunk, amellyel kapcsolatban senkinek sem kell feltételeznie, hogy belátható időn belül le lehet küzdeni. Mi lesz az eredménye? Húsz vagy harminc év múlva Szerbia két hasonló lélekszámú népből áll majd - kétnyelvű ország lesz, amelyben a két nyelvnek nincsenek azonos gyökerei. A német kormány éppen mostanában döntött úgy, hogy ezt az etnikai átalakulást megtámogatja és meggyorsítja, hazaküldve Jugoszláviában 120.000 többségében albán "menekültet".

Az albánokat ma természetesen a nemzeti kisebbségek közé soroljuk és a velük kapcsolatos problémákat együtt kezeljük a Jugoszláviában élő számos más nemzeti kisebbség problémáival. Attól függetlenül, hogy az ilyen osztályozásnak racionális alapja van, lényeges a különbség ez és az összes többi nemzeti kisebbség között. Amíg a többiek esetében többé-kevésbé ugyanolyan demográfiai recesszió tapasztalható, mint a szerbek esetében, addig az albán nép robbanásszerű expanzióban van. Amikor Kosovo-Metohija parlamentjében nagy többségben lesznek, Szerbia és Jugoszlávia parlamentjében pedig jelentő, majd domináns helyet kezdenek betölteni, számukra és számunkra is teljesen mindegy lesz, hogy melyik kategóriába tartoznak. A kisebbség és a nép elnevezésnek csak akadémiai jelentősége lesz. A keveredés folyamatának természete szerint az egyik nép koncentrációja az egyik területen lesz nagyobb, a másiké a másik területen, aminek nincs külön jelentése.

Mindebben természetesen elvileg szemlélve nincs semmi rossz. Kétnépű és kétnyelvű ország ma Belgium, ahol vallonok és flamandok élnek, Kanada és egyes más országok... Végülis, az albán nép is olyan, mint minden más nép, a Gauss-görbe szerinti statisztikai elosztás szerint a legkülönbözőbb tulajdonságokat foglalja magában a nagyon rosszaktól, amelyek gyilkosokat és kábítószer-kereskedőket termelnek, azokig a jó tulajdonságokig, amelyekkel egy tiszteletre méltó patriarchális neveltetésű szorgalmas és becsületes nép rendelkezik, egészen a bölcs és alkotói erényekkel rendelkező magas értelmiségiekig.

Velük elvben lehet harmonikusan élni és osztozni az ország irányításában. Egyedül abban nem lenne szabad senkinek magát tévhitben tartania, és végképp nem szabadna másokat félrevezetnie, hogy egy szabad, demokratikus országban kívül lehet őket tartani a társadalmi folyamatokon. Az apartheid ideje (amelyet ez esetben az albán vezetők kényszerítettek népükre, a szerb vezetők pedig ezt elfogadták) már Afrikában is elmúlt, nem hogy Európában fennmaradhasson.

Ha az etnikai, tehát nyelvi, vallási és kulturális kettősség problémáját háttérbe lehetne szorítani, ha Szerbia a jövőben valódi polgári állammá válna és az albánok az ilyen államot elfogadnák, Kosovo-Metohija Szerbia határain belül maradásának meglennének a kétségtelen értékei. Ezzel nemcsak kultúránk és szellemiségünk forrásai maradnának Szerbiában, hanem a rendkívül jelentős energetikai és nyersanyagpotenciál is. Az albánok az ország emberi, vagyis munkaerő-potenciáljához is jelentősen hozzájárulnának, hiszen egyes adatok szerint lakosságuk fele húsz évnél fiatalabb.

Amennyiben azonban az az értékelés, hogy az ilyen helyzet nem lenne jó a szerb népre nézve, ha az etnikai kettősség olyan megoldhatatlan problémákkal terhes, amelyek miatt a volt Jugoszlávia is szétesett, és amelyekkel szembe kell nézniük a civilizációs fejlődés legmagasabb fokán álló országok is, hogy tehát előbb-utóbb mégis megszületnek a különválási törekvések, mint ma Kanadában és nem csak Kanadában, akkor el kellene kezdeni a tárgyalásokat azokkal, akik éppen Kosovo szecesszióját szorgalmazzák, a békés, civilizált szétválásról és elhatárolódásról, hogy ne ismétlődjenek meg a közelmúlt tragikus tapasztalatai.

Természetesen egészen reális azt várni, hogy az ilyen megoldás kiábrándítaná azokat a köröket a világban, amelyek ilyen módon belülről akarják megvalósítani Szerbia sajátos meghódítását.

Az albán népnek van ideje, mert az idő neki dolgozik, és kivárhatja azt a helyzetet, amikor erősebb lesz, amikor számbelileg a szerb néphez hasonló lesz... A szerb népnek végleges elhatározásáig sokkal kevesebb ideje van. Előttünk áll talán egy egész évtized, amelyben még lehetséges lesz dönteni az első vagy a második megoldás mellett. Ezután az állásfoglalás kérdése már fel sem merül. Az etnikai kettősség országában fogunk élni...

(Dva moguća puta. - Naša Borba, 1996. VI. 10., 12.; Ivan Torov: Na kraju puta? - Naša Borba, 1996. VI. 12., 10.; O. Nikolić: "Delikatna i bolna tema". - Naša Borba, 1996. VI. 11., 9.)